Egyéb

A bátor búvárok semmitől sem ijednek meg…

…kivéve ha valami egészen elképesztő történik velük, mint az alábbi beszámoló írójával.

Éjszakai merülés hármasban(?)

Két barátommal éjszakai merülésre indultunk. Körülbelül éjjel egy órakor, mintegy 30 méter mélyen a legnagyobb sötétség várt minket. Ahogy ilyenkor szoktuk, kicsit megkavartuk a vizet magunk körül, majd lekapcsoltuk a lámpáinkat és gyönyörködtünk a fluoreszkáló részecskék csodás fényjátékában. Mint a csillagos égbolt… Ezúttal is ezt játszottuk. A csodás jelenség pont annyi fényt adott, hogy megpillanthattunk egy negyedik búvárt közvetlenül mellettünk!

Mivel egy búvárbázisnál voltunk nem lett volna különösebben meglepő másokkal találkozni a vízben, de tekintve, hogy éjjel egy óra volt és rajtunk kívül nem is láttunk senkit sem készülődni a parton, kellőképpen váratlan volt a jelenség. Ami tovább fokozta a helyzetet, az az volt, hogy tekintettel a hidegebb vízre, mi mindannyian szárazruhában merültünk, míg az idegen nedvesruhában volt és még kesztyűt sem húzott. És ez még nem minden! Uszony sem volt rajta!

Ahogy megpillantottuk, kishíján megállt bennünk az ütő. Hallgattam, ahogy a többiek zihálnak a légzőautomatán keresztül, a figura meg csak mosolygott, integetett egyet és elúszott…
Amikor éjszaka egyedül sétálsz az utcán és hirtelen előbukkan valaki a sötétből, az elég ijesztő tud lenni. Ha mindez 30 méter mélyen történik a vízben, az viszont idegtépően hátborzongató!

 

Vélemény, hozzászólás?