Ismert jelenség, hogy vannak olyan búvárok, akik a jóformán a tanfolyam elvégzése után egész egyszerűen eltűnnek a színről. Akit egyszer rabul ejtett a vízalatti világ, az nehezen érti meg ezt, pedig van rá logikus magyarázat, méghozzá több megközelítésből is.
Az egyik lehetséges ok már a kezdetek kezdetén felmerül. Ha a leendő búvár számára a tanfolyam kiválasztásánál az ár az elsődleges szempont, azaz minél olcsóbb tanfolyamot keres, az már árulkodó jel lehet. Az ilyen tanuló, ha végül tényleg a legolcsóbb tanfolyamok közül választ, abban a hitben kezd bele ebbe a sportba, hogy az nem is kerül olyan sokba. És bizony vannak olyan oktatók, akik erre rá is erősítenek, hiszen nem a hosszútávú célok vezérlik őket, hanem a gyors pénzkereset és a minél több leoktatott tanuló. Az a tanuló, aki ezt elhiszi, valószínűleg már a tanfolyam vége környékén érezni fogja a saját bőrén az igazság jeges lehelletét — miszerint mégis csak többet kell fizetnie, mint gondolta. De valójában a tanfolyam után jön a fekete leves. Szeretne búvárkodni, de az oktatóján kívül nem tud mást, akivel lehetne. Így hát elmegy vele egy túrára, mert annyi szépet hallott… Ott persze „bepótlásra kerül” az oktató elmaradt haszna, ami megint ráébreszti új búvárunkat arra, hogy itt bizony nem egy olcsó időtöltésről van szó. És ez az a pont, amikor búvárunk úgy határoz, hogy neki évi egy horvátországi túra bőven elég. Mi ennek az eredménye? A feltételezhetően eleve gyengén képzett búvár évi 5-6 merülést hajt végre — amiből az első 2-3 gyakorlatilag az elfelejtett tudás „visszaszerzése” — és nem fog fejlődni, nem fogja élvezni a merüléseket. Az ilyen búvárok legalább kilencven százaléka abbahagyja a sportot.
Szintén az „olcsó búvárkodás” bűvkörében élő újdonsült békaemberek között jellemző az, hogy nem vásárolnak saját felszerelést, mert úgyis lehet bérelni az oktatótól. Azok a búvárok, akik nem vásárolnak a kezdő tanfolyam után bizonyos időn belül saját felszerelést, megint csak nem fogják élvezni a búvárkodást, hiszen a bérelt felszerelés soha nem lesz teljesen jó méretű, minden túra, merülés során más fajta felszerelést kap az ember, így minimum 1-2 merülés megint azzal megy el, hogy az eleve tapasztalatlan búvár a felszerelést megszokja — már ha tudja! Az eredmény? Nem élvezi a merülést és előbb-utóbb abbahagyja a búvárkodást.
Másik jelentős kategória a nem megfelelően képzett búvároké. Az, aki eleve nem lett rendesen megtanítva a búvárkodás alapvető „titkaira”, az az esetek elenyésző részében fog majd „magától belerázódni” a dologba. Sokkal jellemzőbb, hogy más búvároktól ellesett dolgokat, mozdulatokat fog majd használni, általában nem teljesen jól és a mögöttes elméleti tudás hiányában mintegy robotként. Az eredmény nem kérdéses: nem élvezetes és nem biztonságos merülés, végül — szerencsés esetben — a búvárkodás abbahagyása vagy szerencsétlenebb esetben baleset. A nem megfelelően képzett búvárok az esetek túlnyomó részében persze megint csak az olcsó tanfolyamokról kerülnek ki… Nem, az nem magyarázat, hogy „én elmondtam neki, hogy kell csinálni”! A tanfolyamnak akkor van vége, amikor a tanuló meg is tudja csinálni, amit elmondtál és megmutattál neki, nem csak bólogat, hogy érti! Persze, ha ez nem fér bele a szűkös költségkeretbe, akkor ott baj van. De ez nem a tanuló hibája! Ez az ilyen hozzáállású oktatók hibája.
És mi itt a lényeg? Ki kell mondani, hogy a búvárkodás nem olcsó! A tanfolyam sem olcsó — már ha olyat szeretnél, ahol meg is tanítanak búvárkodni, nem csak a pénzt gyűjtik be! A felszerelés sem olcsó és lehetőség szerint meg kell venni magadnak! És még egy fontos gondolat: Igen, van olyan, hogy valakit nem lehet megtanítani búvárkodni, akárhogy igyekszik is a lelkiismeretes oktató. Az ilyen tanulónak nem kell minősítést adni, bármennyire is az látszik az egyszerűbb útnak! Gondolj bele, mennyi halálos baleset lenne, ha mindenki elsőre megkapná a jogosítványát, mikor még így is rengeteg borzalmas sofőrt látni az utakon!?
Hozzátartozik ugyanakkor a teljes képhez, hogy tényleg van olyan, aki egész egyszerűen nem szereti a búvárkodást. Ezek az emberek többnyire azok, akik valamilyen „kényszer” hatására mennek el egy tanfolyamra, például azért mert meg akarnak felelni valakinek. Ezeket a tanulókat sok esetben eleve nem lehet megtanítani búvárkodni, mert valójában nem is szeretnék csinálni.